főnéni helyett Annie Wilkes a Miseryből, és tök fasza
(Source: crazycrimeclowns)
klag:
szóval előkerült pár napja itt ez a gif eric steel The Bridge című filmjéből, hónapokon keresztül filmezték a golden gate hidat, és az ezalatt történő 24 öngyilkosságból 23-at sikerült is felvenniük, az ugrások között az ugrók rokonai és barátai beszélnek (úgy, hogy még nem látták a felvételeket)
nem tudom eldönteni, hogy ez etikus-e vagy sem, nyilván rengeteg problémát felvet, másrészt meg nagyon érdekes, vannak például akik csak álldogálnak, de már jön értük a rendőr (hídfelügyelő?), illetve a gifen épp ugró gene-ről szóló részek
minek akarok én erről írni egyáltalán? nézzétek meg, igaziból lehet, hogy egy tök szar film csak én nem vettem észre :|
ennél a filmnél kevés megrázóbbat láttam, aktívan kampányoltam érte, hogy legyen titanicon aztán nem lett belőle semmi, amúgy az etikusságáról annyit tudok mondani, hogy a rendező állítása szerint rögtön értesítette a rendőröket amint valami gyanúsat látott, ha valaki csak 2-3 méteren belül lófrált, akkor azonnal beszólt, aztán vagy odaértek vagy nem.
a legdurvább egyébként a csávó aki túléli, neki csak egy gondolata volt zuhanás közben, hogy mi a faszért ugrott le.
Szép, csak megnyeste eme listát a beste.
A clean your workspace a legbonyolultabb. Ha gépen dolgozom, akkor is 5millió ablak van megnyitva. Próbanapon emiatt be is szóltak, hogy de miért? =D Az egyik grafikus még oda is jött, hogy rendet csináljon nekem a kezelőfelületen.
Életem.. =Dvelem a takarítónéni szokott harcolni, kevés sikerrel :)
Erre szoktuk azt mondani, hogy a zseni átlátja a káoszt. =D
“If a cluttered desk signs a cluttered mind, of what, then, is an empty desk a sign?”
Albert Einstein :)
GET LOTS OF REST
A legfontosabb, hogy THINK OUTSIDE THE BOX!
(Source: orulunkvincent, via magyarhangya)
MIND FUCKKKKKKKKKKKKKKKKKK.My mind has been FUCKED
Damn…
i thought i was slick…proved me wrong!
It didn’t guess my number =P